Újrakezdők csoport

No kontakt Vele – kontakt Önmagaddal!
-Szabadulás a nárcisztikus bántalmazásból-
Azoknak, akik kerültek már kapcsolatba nárcisztikus személyiségzavarral* élő emberrel, nem kell elmagyarázni, hogy el lehet veszni, és mennyi testi és lelki sebet lehet szerezni egy ilyen „Sosemvolt királyságban”.
Sokan nem értik azokat, akiknek évekbe telik, hogy eljussanak a döntésig, kiszállnak egy bántalmazó kapcsolatból.
Ha bántanak, miért nem mész onnan? – kérdezik az áldozatot értetlenkedve, aki ettől még inkább szégyelli magát, és még magányosabbá válik. Nehéz egy kívülállónak elmagyarázni, hogy az érzelmi, fizikai bántalmazással, visszaéléssel épp attól fosztja meg áldozatát a tettes, amire a kilépéshez szüksége lenne: az önbecsülésétől.
Szeretnénk megmutatni neked, hogy nem vagy egyedül.
Akik ott lesznek, mindannyian átélték, amit Te (vagy valami nagyon hasonlót), és -Hozzád hasonlóan- szeretnék újra a kezükbe venni életük irányítását.
Két hetente kedden azért jövünk össze, hogy ebben az elhatározásban támogassuk egymást, megértsük, hogyan kerültünk bántalmazó kapcsolatba és ami még fontosabb, hogyan tudunk a saját erőnkhöz kapcsolódva kilépni belőle. Ha kész vagy elköteleződni önmagad mellett, és a bántalmazódról végre magadra áthelyezni a fókuszt, várunk szeretettel!
Részvételi szándékodat kérlek jelezd itt lentebb, vagy emailen: barcskriszta@gmail.com
A részvételi díj 1500Ft/fő/alkalom (amiből a terembérletet fedezzük)
Két hetente kedden 17:30-tól két óra együttlét ‘A Hely’-en a sorstársakkal – mert ennyit Te is megérdemelsz.
Adj esélyt, figyelmet és erőt végre magadnak is -ne csak Neki!- és keresd meg az elveszett fonalat, vedd fel a kapcsolatot újra Önmagaddal.
Szeretettel várunk! 🙂
*A nárcisztikus személyiségzavarról és a vele való kapcsolódás embert próbáló terheiről, veszélyeiről bővebben itt és itt is olvashatsz.
A csoportot segítik:
Barcs Kriszta, pszichológus
Gergely Anita, mentálhigiénés segítő
A kialakult vírushelyzet miatt a csoport meghatározatlan ideig online üzemel tovább!
A csoportot Gergely Anita mentálhigiénikus szakember tartja, jelentkezni nála lehet emailben: gergely.anita@gmail.com